Bemutatkozás
Jogászból túravezető
Mondhatjuk azt, hogy már gyerekként is gyakorlatilag egyedül fedeztem fel a körülöttem lévő kisebb világot. Anya anekdotája szerint, mire körülnézett, már egyedül csapattam a kétkerekű biciklin az utcánkban. Nagyobbacska gyerekként pedig egyre inkább erősebbé vált bennem a vágy, hogy valami olyasmit csináljak majd felnőttként, ami kielégíti a tudásszomjam, ami különleges, ami más, mint a megszokott. Egyik nap tengerbiológus, a másik nap régész Egyiptomban, a harmadik nap pedig Jane Goodall szerettem volna lenni. Álmodoztam, egy olyan különleges életről, amit furcsa módon már egészen kisgyerekként elképzeltem magamnak. Aztán, ahogy ez lenni szokott, utolért a felnőttség, és a pályaválasztás, nameg azok a száraz tények, hogy mihez is volt tehetségem, és mihez nem. Ennek alapján választottam egy olyan szakmát, ami totálisan szembe ment az izgalmas életről alkotott elképzeléseimről. Jogász lettem. Mint később kiderült, izgalmas volt az is, csak máshogy. A jog világában dolgozva időven rájöttem, hogy bár tehetségesnek tartom és tartottam magam benne, egyszerűen nem voltak meg olyan személyiségjegyeim hozzá, olyan készségek, amik ha akarjuk, ha nem, elengedhetetlenek egy jogászi karrier kibontakozásához. Ami pedig nekem volt, az igazság (fairség) szeretete, az ezen a pályán nem igazán jelent túl nagy előnyt. Évek jogi munkája után értem el addig a pontig, hogy azt mondtam magamnak, én nem ilyen életre vágyom, és végre szabad utat engedtem annak a szűnni nem akaró vágynak, amely folyton csak a szabadságot, és a kalandos életet kereste volna.
2019-ben vettem életem első egyirányú repjegyét Norvégiába. Nem tudtam, mi vár ott rám, nem volt koncepcióm, nem volt tervem, csak a vágy a felfedezésre és az álom, amit ha törik, ha szakad, de meg akartam valósítani. Valóra akartam váltani a legrégebbi álmomat: szánhúzó kutyákkal akartam foglalkozni.
Így indult…
Az azóta eltelt évek során rengeteg helyen jártam Norvégián belül, éltem norvégokkal egy szigeten, éltem 8 hónapig egy eldugott kempingben Finnmark megye majd legmélyebb és legszélsőbb részén Számiföldön, egyedül kutyákkal, éltem Rendalen környékén, Alesundben, és most Osloban.
Az itt eltöltött évek alatt rengeteget tapasztaltam, láttam, és fejlődtem. Temérdek kultúrával találkoztam, melynek köszönhetően új hivatást tanultam ki. Így esett, hogy lassan már ötödik éve mutatom be Norvégia gyönyörű tájait minden egyes nap angol és német nyelvű turistáknak; egyéneknek, csoportoknak egyaránt.
S most eljött az idő, hogy mindezt a sok szépséget, zavarbaejtő kontrasztot megmutassam a magyaroknak is.
